2
Saint- Seais: Symphony No.2
Rongyos kabátodon lóg a csapás, lóg a szövet,
görnyedt hátadra vajon ki dobta az első követ?
Az, akit évekig kutyamódra hűségesen szolgáltál,
vagy talán ott kaptad, hol hűségesen helyt álltál
évről-évre, feledve, családot, feleséget,
s koldusokkal megosztva szegényes eleséged,
akiben hittél, az lett legnagyobb ellenséged?
Ki tudja, ki tudja...

Szomorú szemeid földre sütve, ó, de csalják a könnyeket,
melyek még csillognak törött álmaid halmain,
s hátadon cipeled azt a rengeteg szeretetet,
mely a kutyának sem kellett, mond, mit kezdesz vele?
Ó, égesd szívembe, s talán oda tudom ajándékozni
akinek még ennyi se nincs, s már holnapot sem keres,
a jó szív reménynek is már rég véget vetett.
Ki tudja, ki tudja...

Vár talán egy hajlék a roskadó híd lába alatt,
s egy pár régi jó barát ki ott nem hagyott, el nem szaladt,
bágyadt homlokukról simogatva le az út porát,
s megosszák egy úr eldobott kenyerét vagy borát,
megkérdezik mi az ami éget, mi az ami fáj,
vagy csak ülnek csendben, ha épp úgy muszáj,
Ki tudja, ki tudja...

Se egy reggel köhögsz, tűz emészti beteg tüdőd,
jól tudod, vége van, végre lejárt már ez a kis időd,
s végre örökre leteheted azt a putyrot hátadról.
Lekopott a lapulevél fáradt talpadról,
s harsonaszóval, emberként vonulsz át a hídon,
s hogy lesz-e bár egy lélek ki utánad sírjon,
ki tudja, ki tudja...



Gligorics Teru
Hontalan
Mint boszorkányseprű,
a forgószelecske
úgy pörög tanyám körül;
afféle szél-csitri, aki minden
ötletének bolondul örül.

A házat akarja magával ragadni,
sárgult falevélként magával sodorni
vagy csak megforgatni önmaga körül?

A tanyaház csak nézi
a szeles igyekezetet,
ablakszemére húzva
zsindelykalapját,
imígyen feddi meg:

- Ó, te kelekótya szélgyerek!
Hiába csábítasz, erőlködsz,
én bizony nem megyek;
idekötnek engem erős gyökerek,
a padlást tartó vaskos fagerendák,
a falakat alkotó sár, téglák, kövek,
ködbe vesző múltnak ezer szála…
bennem fogant, élő, elhalt emberek.


Kajuk Gyula
A tanya és a szél
A ház elé érve leállítom az autó motorját, nyújtózom egyet és elgémberedett tagokkal kikászálódom. Nyolcszáz kilométert jöttünk majdnem egyhuzamban. Igen, pont úgy néz ki, mint a neten, miért is nézne ki másként, jó választás volt, már látom. Újszerű, rendezett épület, a strand az út túloldalán, még harminc méterre sincs, bármikor fölszaladhat az ember a szobájába, ha valamire szüksége van, lombos örökzöldek a parton, tömör árnyékot vetnek, klassz kis hűst a déli melegben, sziklák, kristálytiszta, smaragdos tenger, pont, amire szükségünk van most.
Na, nézzük, hol a gazda, ki az a rekedtes hangú, kiabáló fickó, akivel a telefonban beszéltem!
                                                                      tovább>>>

Lehoczki Károly
A mesterlövész
Volt apám s volt anyám,
isten  jámboroké, hazám
gyermekként kihányt, férfiként élve-temetőm,
hiány a csók, ölelni hűs, vasalt lepedőn.

Ha csak három napja vágynálak téged!
Lelked sehol sincs, sem tested.
Harminckét évem szánalom,
bárki elé ingyen hajítom.

Tudom, nem kell majd senkinek,
rég az ördögé, üzletet
kötöttünk anno...még kölyök
voltam, átkozott szörnyszülött.

Elfogtak és lekötöztek,
kántált ott pap, bűbájos eretnek,
de aligha ezért ver szívem,
túltettem magam az életen...
Pethő N. Gábor
Aligha ezért ver szívem
Tudom, hogy búcsút rejt
minden találkozás
de reménytelennek tűnik
minden változtatás -
tudom, hogy köztünk áll
valaki szótlanul
nyilvánvalón- mégis
oly láthatatlanul
nem más csak egy eszme -
nincs arca, nincs szeme
és mégis oly hatalmas
-  hogy’ harcolnék vele ?
G. Ferenczy Hanna
Tudom...
1933-2007
*
* József Attilla Tiszta szívvel című verséhez.
Végignézel a rónaságon
és azt gondolod, egy semmit látsz,
a sok fűszál egy folt, s a távol
vörös leszálló estben vibrál.

Jól tudom én, mindez egyszerűbb.
Dolgozók élnek itt, meg herék.
És ez a nagy tömeg így együtt
a bokrokkal tűzdelt zsenge rét.

Már oda-vissza végigjártam
több évtizeddel ezt a tájat,
futva is, no meg sántikálva.
De nem maradt más, csak a bánat.


Ódor György
Táj alulnézetből

Két könnycsepp,
Vagy két körte,
Lombikpár vékony üvegje?
-         ez csak a forma, -
Vékony derekán
Lassan csurogva
Menetelnek a porszemek!
(Mint a karámból
Terelt állat, kit
Szűk átjáró várat
Lépésnyit
A vágóhíd felé.)
Fenti térből
Lenti gömbbe,
Beletelik kis időbe,
Míg lassan leér
Az üvegtölcséren át
Fogyó Idő!
Amikor minden
Homokszem megérkezett
Csak nézem
Ezt a „letelt”,
Vagy „beteljesedett”
Időmérő apró szerkezetet;
Te engeded lassan
Elfogyni perceimet,
Éveimet? – Nem!
Belül ketyeg az óra,
S az sem hiteles,
Csak a szóra
Kell figyelnem,
Majd mennem
Ha kéred!
Egyetlen szóra!
És a homokóra
Felső bugyra,
Akkor már üres lesz!

Bodó Csiba Gizella
Homokóra
Kis híján fellökte a légnyomás, pedig igyekezett minél messzebbre kerülni az ágyútól. Amint letette a homokkal teli zsákot, már fordult is vissza, a tűzszerészekre bízva a többit. Azok gyorsan dolgozhattak, mert alig tett meg néhány lépést, a homokkal és ekrazittal feltöltött harminc és feles mozsár már fel is robbant. Az ágyú csövének repeszdarabjai apró lukakat hasítottak az erőd falába.
Reggel óta ez megy, gondolta Ádász Mihály, s egy pillanatra még azt sem bánta volna, ha egy repeszdarab a fejébe fúródik. Az legalább véget vetett volna a szenvedésnek. Kutya élet ez így, s ki tudja még mi vár rá. Hadifogság valahol Szibériában.
                                                                      tovább>>>
Bányai Tamás
Agnieszka
a távoli léptek elenyésznek,
rezzenéstelenül állok, nehogy elmulasszam
a létemet bizonyító apró neszeket,
időmet szétosztom, markomban szétporlad a múlt,
hová verjek jelzőkarót,
hogy megkülönböztethessem az októl az okozatot?
már csak a szavak lebegnek körülöttem,
vajon mit jelöl a jelölő?
a gázlámpa fénye megcsúszik a kockakövön
felszínesen lélegzem, figyelmem összpontosul,
az ismert zajok hangmintáit előkészítettem
lehet, hogy itt a pillanat, melynek
megragadása oly fontos nekem?
a pillanat, amely tovább nem bontható,
részekre nem különíthető?
életjeleimet csak magam észlelem,
a bizonyítási kísérlet nem sikerült.

Simon Gyula
bizonyság
                – Ewa Lipska-nak

Most a búcsú ideje van. De ne a halálra,
az életre készülj. Óvakodj a boldogtalan
pillanatoktól, mert elvetik magjukat és
betegség formájában kicsíráznak a testben.

Addig viseld a magány fekete pelerinjét,
ameddig szárnyként működik a szélben.
És ha az igazság hűtlenné lesz hozzád,
zárd be a fasort, magyarázd el a jegenyéknek,
miért maradsz halálig hűséges az igazsághoz.
Vagy legalábbis a kereséséhez.

Kerüld el a vasúti átjárókat, hiszen ismered
Bernoulli törvényét: a gyorsvonat tizenhét
kilopond erővel szippantja maga alá a sínek
közelébe merészkedő bámészkodókat. Minden
esetben válaszd a nehezebb utat. Megtart a hit
mágneses erőtere. Ölelni kívánj, ne ölni.

A gyűlölet ellen alapíts szeretet-különítményt.
Ebben számíthatsz rám. Másban már nem.
Most a búcsú ideje van. Csak ne szólj róla
a házat éber szemekkel őrző ablakoknak,
bánatukban vízfüggönyt növesztenek magukra,
és többé nem lehet se be, se kilátni rajtuk.

A véglegességről ne beszélj a kerítés melletti
orgonabokroknak, mert elnémulnak, és elmarad
május első vasárnapja. Hogy viszek akkor
anyám sírjára virágot?


Pethes Mária
Most a búcsú ideje van
Az úszómester.
Ül a hullámmedence fölött,
a parton, biztonságban, míg a bátrak
föl-le bukdácsolnak az áradatban.
Mily jól láthatóan rejti tudását.
Ha csak egy fej, nyak is tovább merül le
a kelleténél (a szabadnál), ő beugrik,
s néhány tévedhetetlen karcsapással
közelébe ér, majd kihúzza... (Mindig elmaradt.)
Ugrásra kész, de moccanatlan beavatkozás.
A bátrak föl-le... ők csak önmaguknak,
de ő mindenkinek, ám menteni
csak legvégső esetben, s még nem tudni, kit.
Általában
nem oly veszélyes a „hullám”, reá lehet
bízni a bukdácsolót; s tudjuk mindahányan,
ő a bátor, úszóképesség tartózkodó bajnoka.
Hogy bámultam mindig! S mennyire jó,
hogy nem ugrott közénk. S ma már
őt bámulom a lelkek orvosában,
aki igen közepes emberismerő,
magántársaságban.lám, bennható mindentudása
kedvesen elfészkelődik körünkben.
Bárdos László
A szegény kisgyermek észrevételeiből

Fetykó Judit
Berti,meg azok a dolgok…
9.

Berti nagyot sóhajtva tért vissza a jelenbe az emlékezésből. Felkattintotta a kislámpát, Erzsike behúzta a sötétítőket. Az asszony köhintett egyet, majd előhozta, amit napok óta hordozott magában.
– Majd írnak azok, ha el kell onnan hozni Árpikát… ha már nem hagyják ott nyugodni a holtakat azért a Nemzeti Sírkertért…
– Írnak… azért még az idén elintézem azt a sírhelyet…
Az ezerkilencszázkilencvenes évek közepén Berti megnézte az új Nemzeti Sírkertet. Ekkorra már ő maga erősen közeledett a kilencvenedik évéhez. Korához képest fizikailag jó állapotban volt, alig szedett gyógyszert, naponta gyalogolt, vagy a kertben dolgozott; rendszeresen hallgatott-látott híreket, napilapot járatott és olvasott, tájékozott volt a világ dolgaiban, meg persze a családéiban is.
                                                                          
                                                                           tovább>>>  
Elmegy, elmegy a fecske,
az őszi időt hozza,
a szép évet viszi,
a begye fehérke,
a háta fekete.
Szénabáládat gördítsd
be száraz helyre,
vidd a boroskancsót
a pince mélyére.
Nem eszik idén a fecskéd
szúnyogot, sem kövér legyet,
csak majd ha visszajön.

Elmenjünk vele? 
Vagy jut tavaszig valami nékünk is?

Maradunk, mert ha mi nem maradnánk itt,
ki őrizné téli hidegben a kapufélfát,
s asszonyunk, ki bent ül a melegben,
kicsike ő, akár csak egy gyermek.
Ha nem is kapunk semmit az időtől,
istállónk nyitva áll a fecskék előtt!
– Hisz nem vagyunk mi vének,
                 játszani szeretnénk.



Karaffa Gyula
Oroszi fecskedal
Légy szíves vidd le a kutyát vidd le 
mert én fáradt vagyok megint egész 
nap dolgoztam rohangáltam egyik 
helyről a másikra nem nem főzök 
ma vacsorát ne dühöngj jó lesz most
a pizza tegnap még szeretted én
is megunnám de rohadtul érzem 
magam szeretnék most egy kicsit itt
a gép előtt ülni játszani nem 
gondolni semmire majd szombaton 
főzök ebédet vagy vasárnap ha 
lesz kedvem ha meg nem elmegyünk egy 
étterembe ebédelni nekem
is jár a pihenés meg a húgod  
megint új cipőt akar magának.
Igen kislányom majd a hétvégén 
most nem érek rá  ti megértitek
ti olyan jó gyerekek vagytok a
múltkor is elvittétek a macskát
orvoshoz mikor nem voltam itthon
elutaztam a szeretőmhöz mert 
ti tudjátok hogy még egy anyunak 
is lehet magánélete és nem 
tudtuk még akkor hogy már haldoklik 
és meg is halt két hét múlva pedig 
nagyon szép volt az nem igazság hogy 
a szépeknek is meg kell halni még 
nekem is  mondd meg a barátnődnek 
hogy neked is lesz farmerszoknyád és 
mintás tornacipőd gumicsizmát
azt nem veszek mert az egy baromság
tizenkét éves kislányok még ne 
öltözzenek bohócnak majd ráérsz 
négy év múlva akkor én már úgyse 
tehetek semmit ellene mert te 
is olyan önjáró leszel mint a
nővéred akinek még mindig nincs 
gyereke de  legalább szeretne
már egyet ha kész lesz a lakása
majd szombaton vagy talán vasárnap 
ha kipihentem magam megvesszük
azt a nyüves szoknyát sétálunk a
bevásárlóközpontban órákig 
biztosan eszünk sütit is és ha 
nem fáradok el nagyon utána majd
kimegyünk apádhoz a temetőbe. 





Kis Mezei Katalin
Kimegyünk a temetőbe

A hegyoldal lombtalan,
lábam alatt zizzen avar és roppan a gally.
Cserefán varjú károg, sötét sziromként hull fejemre a zaj.
Őszutó az ágakon, napot álmodik.
Pár percre már csak az alkony, villant és már merül is
a vörös korong.
Demeter Zsolt
Ősz
Milyen világ ez,
hol irigységből betonozott
fal osztja meg a telkeket
s az egymás közé épített
szóbarikádokat
nem bontja le senki
s tragédiánkat harsány
statisztasereg ünnepeli?
E lázongó toronyra
rövidlátón
hunyorog a nap
vagy gyilkos sugarakat
lövöldöz a földre;
végezetül
te is robot leszel,
mely leáll,
ha kimerül
az elem.

Péter Erika
Bábel toronyháza
Mérgező és megszokhatatlan,
Ahogy folyamatosan mellébeszélsz.
Ahogy  perdülsz, forogsz, mint  a
Szélkakas, vagy hallgatsz, mint a sír…

Hogy fojthatod így belénk a  szót,
A szerelmet, s kerülheted ily messze
A szerszámokat, ha tudod  e hazug
„ létveszély” sehova nem vezet?

Ne  ágálj, ne nyökögj, e hamis igék
Mögött csak a sok senki lakik, aki
hosszú tort  ül röhögve e végtelen
gyalázat kovásztalan asztalánál!

S vajon megúszhatod-e a büntetést,
A vád , és az  önvád marcangolását,
A korcs jövő gyilkos lázadásait,
Ha gyáván és védtelenül: alig létezel?

                                       2014. 08. 06.
Rada Gyula
Egy értelmiségihez
Amint az egykedvű, a halk esőnek
zenétlen hangja sír a réteken,
úgy rí e színe-nincs, rekedt kis ének.

Egy halk sugár felette földereng,
akár a záporos napoknak múltán
az első félénk fény, ha megjelen.

Mint áradás után a víznek partján
hínárral átszőtt, bús füzek sora
dől meg, ostromlott törzsét rézsút tartván,

– a felszínt csapja ága ostora,
s a gyors sodrású víz tépi kegyetlen,
és tört gallyat-lombot sodor tova:

oly védtelen, oly végképp tehetetlen,
mint sebzett törzsű füzek, most e szív,
de csak zokog, zenétlen énekekben,
s a nyárból egy sugárkát visszahív:
miként a langy eső a réteken...



1929-2007
Horváth Hoitsy Edit
A sebzett törzsű fák
...nem is tudom hová merültek éveim, ifjúságom?
a múlt pergő porát hiába hallgatom – haszontalan;
csak hull Kronosz konok homokja s elfedi elmúlásom...

Az út, melyen eddig jutottam – elhagyott, halálosan
fáj már testem, ködből épített álmaim leomlanak;
nincs hit, remény. Hegyről gurultam sziklaként, magányosan.

Ha bár komor korom sötétbe ívelő eszményeket
gyárt, hol magány tanyáz, sohasem változom s barátaim
ma még velem vannak. Túlléptem életem határait,
de még megül szemem virágba boruló erkélyeken.

Lágy, zöld napfény kereng túlterhelt éterek hullámain,
sok új kaland szalad felhúzott óramű-érzéssel
s a szent püspök keze emelte feszület mélységben
a nagy folyón hajók vontatják gyöngyöző uszályaik...
Sárközi László
Őszi napfény
Lassan már elfogy alólunk az út.
Megyünk a pusztaságon át,
még visz a láb,
mert tart a lendület,
de már nem tudjuk, hogy hová, minek?

Forrást keresnénk, élő, bő vizet,
de lassan elfogy alólunk az út.
A nap tüzel,
cserzett bőrünk csak álca,
alatta ezer fájdalmas barázda.

Tán bosszúvágy volt, vagy csak félelem,
talán a lelkiismeret terelt? Hiába!
Lassan már elfogy alólunk az út.
Mindegy miért, és honnan érkezünk,
hisz' ok nélkül és céltalan megyünk.

Még szólnak hozzánk.
Kérdezik talán:
miért e vándorélet,
de lassan elfogy alólunk az út.
Csak bólogatunk: Más is idejut!

Letérni, félrenézni? Ó, miértek!
Volt hitvallás meg zászló, büszke dal.
Már csak motyogva mondunk némi rímet.
Nem látunk otthont, nekünk-tárt kaput,
és lassan elfogy alólunk az út...

Kamarás Klára
Fogyó utak
Kő-Szabó Imre
Egy kis buli

   Este a Kisrablóba ment. A társaság együtt ült a szokott helyen, csak Anikó, a platina szőke lány hiányzott. Monda Csaba, ez a kigyúrt testű, huszonnégy éves szőke srác, mindjárt észre vette.
   - Szevasztok gyerekek! – köszöntötte a társaságot. – Szevasz! Már azt hittük elvesztél! – mondta fennhangon Gács Jenő. – Nem! Rossz pénz nem vész el! – nyugtatta a jelenlévőket Monda. – Mi újság? Mesélj valamit! – kérte Széher Jenő, ez az alacsony, szőke fiú. – Mire vagytok kíváncsiak? – tárta szét a karját Monda. – Mindenre öregem! – mondta Gács és ábrázatán szétfutott a nevetés.
   - Anikó keresett az este! – jegyezte meg Vali és fekete hosszú haját, megigazította. Arca szomorú volt. – Sokáig várt? – kérdezte Monda kíváncsian. – Betoltad neki? – vágta közbe Széher és a toló mozdulatot jobb karjával mutatta is.
                                                                             tovább>>>
Vadász János
A reményhez

első hajnali eszmélésünk villódzó fénytöréseiről
ellobbant jelzőtüzeiről álmaink bukott angyalairól írni a verset

tört szárnyunk vészterhes suhogásáról amiközben
a nappal kék-fekete örvényeinek mindétig éhes szájába zuhanunk

egykor megtörhetetlen friss erőnk tavaszáról igen
holott már gyolcsba szorított gipsz-páncélba merevített a tél

nem múló fájdalommal dacolva dalolni a véghetetlen időben
amíg ép lelkünk bíbor tüzei e kort jobbítani lobognak

s vitorlánk kibontva végül a jövő ózonos partja felé törekedni
hol a halhatatlan hajnal-fény győztesen ragyog
meddig fénylesz még ellenem?
Érted álmodozunk húskapcsos párban,
alázott húsaid szemeteden
ez alagsori világegyetemben,
hol arcunkból a földbe fut a vér,
s a csonthazától ittasultan vissza,
hiánytól kék húsunkba visszatér.

A mélységből mit tesz a vers? Kit ámít?
Betömd, Uram, angyalid fuvoláit!
Most már, ami van, az kell mindhalálig!

Én ürüléket hordó emberállat,
ki önmaga ürülékére támad,
bölcs és gyomortalan Uram,
ó, mint csodállak!

Az első emeletről szól a doktor,
a másodikról kiabálnak sokszor,
a harmadikon torkig a szeméthegy,
a negyediken fenyegetnek, s félnek,
az ötödiken Te vagy az ítélet!
Uram, vigyázz rám!
Ki hordja le a mocskot, ha nem élek?
Nógrádi Gábor
URAM, TE FENT?
A MÉLYSÉGBŐL CSODÁLLAK:
Bátai Tibor Mintha kézenfekvő lenne c. verse nyomán

összetört képcső
a pihenőben
aztán váratlanul
lép elém a lépcső

én meg visszalépek
vissza is feküdnék
de ágy az nincsen
a képcsőfordulóban

nem tört össze a lépcső
amikor a képcső
leesett
rá a tantuszra

nem is tudnék telefonálni vele
a képcsőgyárba
hogy jöjjenek ki de azonnal
a lépcsőházba

elfordulóban
nem tudnék telefonálni
a lépcsőfordulóban
mivel ott nincs is telefon

***

ismerős kézenfekvőtámasz
lépcsők belátható sörén
számtalan változatban
számoltam a lépcsőket én

s a pillanatok pillantásait
hátulról ráismertem
minden közeledőre
a közeledőedények törvénye alapján

meg hogy kinek mi volt a kalapján
simán föltenném kalapomat tétnek
csak hát előbb ugye levenném
a fényképésszel levetetném

maradjon valami emlék a fogadásról
ne horgolj kötött kalapot te szűz
még véletlenül sem te jössz szembe
hiába szemezek a lépcsőházzal

csinálok száz kézenfekvőtámaszt
s amikor már éppen belátnám
hogy minden kilátástalan
belerepül egy főnix a szemembe
Mikor az emberre nyelvét ölti
egy-egy fenyegető  barát, ebet old el,
ha kapuján bekopogsz,
s megvádol, hogy rátörsz,
a törpe gnóm, azt kérdezed: mi az, hogy barát?

És válaszol  is tüstént a beste:
eszköz te balga, e korban,
s hogy tudd, ha nem tudtad volna, 
aki  elmarad a kortól,
zengi tovább filozóful,
kimarad minden földi jóból.

Debreczeny György
száz kézenfekvőtámasz

Albert Lőrincz Márton
Etikus mondja

....
Következő oldal>>>
Hulló levelek
emlékek szállnak felém
s porba hullanak

széttárt ujjai
megsimogatják arcod
platánfa levél

Hófehér gyertyák
zöld gyertyatartója vagy
gesztenyelevél

Lángban álló fa
rajt sok-sok parányi tűz
kis juharlevél

Levél öblében
harmatcsepp gömbje ragyog –
világnak tükör


Vihar Judit
Öt haiku
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Berény Róbert: Kislány babával.
Berény Róbert: Csellózó nö.
Berény Róbert: Bartók Béla.