3
Következö oldal>>>
Minden nép kultúrájának vannak meghatározó elemei, amik jobban bevésődnek egy nép agyába és lelkébe, mint a tiszavirág életű pillanatemberek, pillanathatalmak felnagyított tettei, amik sokszor fájdalmas, olykor felületes sebeket tudnak ejteni.
Ez valószínűleg azért jut eszembe, mert manapság, a jelenlegi magas hőfokon izzó közélet jelenségeit figyelve gyakran idéződik fel bennem a magyar nép történelmét felvázoló és az akkor időszerű társadalmi moralitást tükröző vers, a Szózat, különösen a gyakran citált első versszak.
Furcsa, kettős érzést keltenek bennem a sorok. Az egyik, amit Vörösmarty gondolhatott és érezhetett, amikor írta, benne a hazafiság legmélyebb lényege, a torokszorító és felemelő, sokszor patetikus lángolás, amitől, míg zengnek a szavak, nagynak, erősnek, eltökéltnek, hűségesnek érzi magát az ember. Felemeli a lelket és mintha a lábra sem úgy hatna a tömegvonzás, mint máskor. De van egy másik hang, ami ugyanúgy megszólal bennem, és ez a hang a jelenlegi viszonyokon elgondolkodó belső susogás kérdve és felkiáltva, (ahogy a Fényhozó susoghatott Madách fülébe, amikor az Ember tragédiáját írta) - "a nagy világon e kívül nincsen számodra hely? Nem menekülhetsz? Legyen bármi is a jövőd, itt kell élned és meghalnod?"
Riasztó a választás lehetetlensége.
Sokan élnek úgy, hogy nincs módjuk, vagy nincs bátorságuk nekifeszülni a hazafiság értelmének boncolgatásához, vagy olyan gyökerek kötik őket, olyan gubancossá fonódott pányvák nyűgözik, hogy bármilyen kard, amelyik széthasítaná ezt a gordiuszi csomót istenkáromlásnak, de legalábbis hazaárulásnak tűnik.
Most könnyen hangzanak el szavak, amiket talán sosem előz meg meggondolás és követ megbánás, és ezért talán veszítettek a súlyosságukból is. Mintha frázisokban oldott habkövekkel dobálóznának emberek. Most mi a hazafiság? Mi a hazaárulás? Min múlik? Hazafinak lenni mikor értékes erény, és mikor kényelmes álruha? Milyen jogon és döntés alapján foszttatik meg hazafi címétől az egyén és lesz idegen most, amikor a politikai szelek játékává silányodtak az elkoptatott az eszmék, álszent hirdetőik lelepleződtek, és ismét százezrek kelnek útra.

Furcsa lény az ember. Ösztönös és tudatos. Sokszor az ösztön azt parancsolja: indulj! És indul, mert mennie kell, vándorol, helyet keres és talál. Keresi a legelőt, az életet. Az ösztön azt parancsolja: menekülj!
Hazafinak lenni = áldozatot hozni. De ki szeretne áldozat lenni?
A hazafiság, legyen az valódi vagy talmi ékesség, mint minden eszme, a tudat mankója.


Áthallás
...