Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2014. október 10.
XIII. évfolyam. 10. szám.
Gyerekhősök nincsenek,
hiába tart számon
a történelem sokat,
bármit tett, túlélte, meghalt
vagy megnyomorodott,
a gyerek csak áldozat.
Nem szabad neki szobrot emelni,
közönség elé vinni az általa
vagy belőle kiontott vért,
tilos megemlékezni arról,
mi nagyot tett, s mi ügyért,
mert őt becsapták,
azt hitte, játék,
amitől csak gonoszságból
tiltották őt el anyáék,
lenézően paskolva a vállát,
pedig a szomszéd srác kezében is
de jól áll a kézigránát.

Az ő tragédiája nem fárosz,
mely a jövő nemzedékeit
kell elirányítsa a szabadság-fához,
mert nem az ő vére kellett volna
öntözze a zsarnokoké mellett,
hanem a gazember vére,
aki fegyvert adott a kezébe.

Gyerekhősről ne írjon a média,
géppisztoly, akna,
gyerek kezébe nem való.
A gyerek halála,
harca leírása
csakis bírói szakban
taglalható.
Király Gábor
Az október
KÖNYVAJÁNLÓ
Rózsa András
jelentés magyarországról
jajong a lélek
rettenet
szorítja kínná
szívemet

despota diktál
és a nép
csak tapsikol
és füttyre lép

nincs embertárs
és nincs haza
a nyomorát
viszi haza

önmagát félti
aki még
a munkájából
ki nem ég

fonnyadt szájában
horog
már a kocsmában
sem háborog

a szemén hályog
nem látja még
hogy felzabálják
nemzetét
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
Kaskötő István
Ez is történelem
A potyautas.

Reggelre megállt a hóhullás, szikrázott a frissen esett hó a napsütésben. Mínusz nyolc Celsiust mutatott a hőmérő a bécsújhelyi Szent Augustin kórház ablakában. A tízágyas kórterem csendes volt, a reggelit már elfogyasztották a betegek. Flóra nővér, a kedélyes, duci apáca már végzett a reggeli vizittel, mindent rendben talált és elsuhogott, szerinte jöhet az ügyeletes orvos a sleppjével.
Nagy Jani lemondással vette tudomásul, hogy Mohácsi odaült az ágya szélére, legszívesebben a francba küldte volna a szobatársát, de nem volt menekvés.
-Látod  azt két ürgét ott a sarokban? – mutatott Mohácsi a kórterem végébe, - Na, azok az igaziak. Mind a kettőt a Corvin-köz környékéről szedték fel. Hát, ha nem sikerül kihozni őket, akkor most mind a kettő… - és egy nyisszentő mozdulattal a nyakán demonstrálta, hogy mi lett volna a sorsuk.
-- Öregem, azok a fasza gyerekek! Én? Potyautas vagyok. Tiszta szerencse, hogy összeütköztem egy puskagolyóval.
                                                                   tovább>>>
Lelkes Miklós
Még cseng az ősz...
Még cseng az ősz, ezüst hangcseppek hullnak,  -
s az égre felnéz elkésett virág.
Szépség, ha volt is, szemek elfelejtik,
csak ringatják jelenük bánatát.

Még cseng az ősz, de esős csendre vágyom,
mit őriznek félhomály-ablakok,
s melyeken úgy ősz: árnyékkéz varázslón
átnyújt egy arcot, amely már halott.

Még cseng az ősz, ezüst hangcseppek hullnak,
s hunynak ki lent, felfénylő-hangtalan.
Emberkék járnak körbe önmagukban,  -
s nem kell a vers, ha piros szíve van.

Nem kell a vers, de írom, mert felejtő
szemmel, szívvel én nem törődhetek,
sem ön-körökkel, melyek szaporodnak,
mert e föld lelke fekélyes, beteg.

Csengő őszben szív-vers, álomkéz-égi,
valóra visszanéző színt adó,  -
villants pirost színtelen szívtelenre,
s hangod legyen szíveknek hallható!

Majd piros villan illanó világra,
s szikrás hídon csillag jövőt bevár...
Most szirom fonnyad elkésett virágon,
s őszi vers-szívnek idegen e táj.

Még kicsi lány volt – s elvitték tőlem,
őt, kivel addig úgy nevelődtem,
mintha kishúgom, szakasztott másom
lett volna lányban – s már sose látom.
Ahová vitték, új otthonában
futkározott a néma szobákban,
s megtorpant sírva minden sarokban:
Ferike hol van? Ferike hol van?

Nyáregyházáig szállt a gyerekhang,
fogta a fűszál, fogta a pitypang,
fogta a nád is, antennaképpen
lengve a kóbor pusztai szélben,
aztán megült egy bodzabokorban:
Ferike hol van? Ferike hol van?

Ferike hol van? – kérdezem én is,
most, hogy az útam már lefelé visz,
hol van a csöndes, tág szemű gyermek,
kin a felnőttek folyvást nevettek,
mert nekik mókás volt a magánya,
mert csak egy kislány volt a barátja,
mert úgy ámult egy akácvirágon,
mint aminél szebb nincs a világon,
mert  álmodozva járkált a kertben
s nem bántott még egy kisegeret sem,
ragyogását is látta a ködnek,
s színeit ólmos viharfelhőknek.

Csobban egy kislány hangja a számon:
Ferike hol van?
                      S én se találom.
Baranyi Ferenc
Ferike hol van?
Jégfalú zárka, kristályok rácsa fagyasztja kitörni
Vágyó gondolatom. Ábrándom repesve suhanni
Fel a fénybe, hol örökzöld, rügyfakadó tavaszok
Langya elérne - forró napsugarakról álmodozom.

De a nap, zsugorin rejti előlem halvány arculatát,
Koncul dobott csillantása vágyamat tetézi csupán,
Távoli meleg után, hol elérném álmom, Kedvesem
Áhított világát, de jaj! Nem lehet! Ideláncol a jég.

Felkel a szél! Szeszélyes kedvében zúgva, süvöltve
Hordja havát, még hideget! Jajdító szóval marja
Sebesre búsult, didergő lelkemet s kacag, kinevet!

Eléri e vajon rideg szívedet esdeklő szavam? Arra
Visz amúgy is utad, szárnyad alá e pár soros levél,
Odafér, messzeség ura!.. Vidd Neki el: két életet ér.
Kardos András
Sodorja magával a szél…
Nekimegy a hegynek, küzdi fölfelé
a maga kövét.
Valaki ellopja tőle le Mythe de Sisyphe.
Galambok rajzolnak feje köré glóriát.

Biztassátok, magatok elé mondva, biztassátok, hogy:
Szökőkút! Gyönyörű szökőkút!
Ne keveselljétek, ha elfárad.
A lenyugvó Nap bíborával fog járdátokra
felszabadult világot festeni.

Vigyázzátok őt, az ő reménye bennetek is éltet.
Lassan bírja végigjárni az egyes és többes szám
összes személyét. De végigjárja. Türelem!
Többé nem omlik rá a házfal.
Bontástéglákból katedrálist épít.

Benne ő már hívő lélek…
Bennetek is hív a Lélek!

Vasi Ferenc Zoltán
Pokoljáró
Valahonnan mélyről jön fel a múlt,
a múlt, ami voltam.
Jön felém, és én
itt fekszem, holtan.
Valahonnan távolról üzennek ők,
ők, akik nincsenek már.
Integetnek, és kiabálnak,
de megkötöz a halál.
Ki voltam, és mivé lettem?
Egyetlen perc az egész ---
Valami elsuhant felettem.
Döbbenten nézem, hogy közelednek,
mindazok, akik én voltam itt.
S látom, hogy a testem egyre csak lapít.
Petőcz András
Visszatér a múlt
......
Következő oldal>>>
Saint-Saens
Symphony No.2
I. Allegro marcato
Bretagne Orchestra
Berény Róbert
festőművész
1.oldal
próza, versek
2.oldal
próza, versek
3.oldal
mikroszkóp
4.oldal
klasszikusaink
Albert Lőrincz Márton: Etikus mondja
Bányai Tamás: Agnieszka
Bárdos László:
A szegény kisgyermek észrevételeiből
Bodó Csiba Gizella: Homokóra
Debreczeny György: száz kézenfekvőtámasz
Demeter Zsolt: Ősz
Fetykó Judit:
Berti,meg azok a dolgok…
G. Ferenczy Hanna: Tudom...
Gligorics Teru: Hontalan
Horváth Hoitsy Edit:
A sebzett törzsű fák
Kajuk Gyula: A tanya és a szél
Kamarás Klára: Fogyó utak
Karaffa Gyula: Oroszi fecskedal
Kis Mezei Katalin:
Kimegyünk a temetőbe
Kő-Szabó Imre: Egy kis buli
Lehoczki Károly: A mesterlövész
Nógrádi Gábor: Uram, te fent?
Ódor György: Táj alulnézetből
Péter Erika: Bábel toronyháza
Pethes Mária: Most a búcsú ideje van
Rada Gyula: Egy értelmiségihez
Sárközi László: Őszi napfény
Simon Gyula: bizonyság
Vadász János: A reményhez
Vihar Judit: Öt haiku

Szabolcs Piroska rovata.
Gyulai Pál
versek
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára